Múzeumok majálisa 2010
A 15. Múzeumok Majálisa eddig még soha nem tapasztalt időjárási viszonyok között került megrendezésre. Szombat délelőttre ugyan még napsütés is jutott, de kora délutánra megérkezett az eső, amely kitartóan, napokig esett. Ez azonban szerencsére nem vette el a programra látogató közönség kedvét. A folyamatos esőzés ellenére is sokan látogattak el a Múzeumok Majálisára.
Az éjszakai vihar nem kímélte a sátrakat, pavilonokat, így a múzeumok bemutatkozása vasárnap már nem folytatódott. A „B” terv szerint a hagyományosan szabadtéri programok ennek ellenére sem maradtak el, csupán „beköltöztek” az épületbe.
Idén a hatodik alkalommal fotóztam a Nemzeti Múzeum Közművelődési Osztályának kérésére a majálist. Most is nagyon jól éreztem magam, élveztem a munka minden percét. Akadtak olyan események is, melyek fotózása kihívás volt. A legnehezebb dolgom a koronázási palást termében volt, itt ugyanis nem lehet vakuval fényképezni, fény pedig alig van. Annyira kevés fény volt, hogy ISO 6400 érzékenységen, 1/20 expozíciós idővel f 2,8 blendenyílás mellett is két teljes blendeértékkel alulexpozíciót mutatott a fénymérő. Mivel állvány nem volt nálam, letámasztani a gépet sem tudtam sehova, így ezekkel az értékekkel exponáltam. A mellékelt kép mutatja az eredményt.
